Viharvert kis országunkból az egészségesnél gyakrabban indult menekültáradat a szélrózsa minden irányába és meglepő módon a bujdosók könnyen be is illeszkedtek a befogadó országokban. Ennyire jó fejek lennénk? Háromperces menekülttörténeti körkép 300 év magyar történelméből.
Török-magyar barátság
Bár csak néhány évtized telt el azóta, hogy 150 év együttélés után az osztrákokkal szövetkezve csúnyán kitettük a törökök szűrét, III. Ahmed szultán mégis túl tudott lépni a régi sérelmeken. Amikor ugyanis II. Rákóczi Ferenc csapatai sajnálatos módon vereséget szenvedtek a szabadságharcban, az Oszmán Birodalom egy percig sem habozott menedékjogot adni a „magyar királynak”.
De még milyen menedékjog volt az! Arról természetesen szó sem lehetett, hogy a fejedelem holmi menekülttáborban sínylődjön, így aztán Rákóczi és udvartartása a Márvány-tenger partján részesült a bevándorló uralkodóknak járó bőkezű ellátásban. Ahmed szultán több tengerparti és egyéb ingatlant utalt ki számára, kerttel és legelőkkel – és mindezek mellé tolmácsok, ügyvivők, nyolcvanfős janicsár testőrség és rendszeres zsebpénz is járt a bujdosó magyaroknak. Rákóczi és hívei fejedelmi ellátásban részesültek, miközben az osztrákok és az oroszok dühödten követelték a kiadatásukat – mindhiába.
III. Ahmed nem haragudott, hogy a népe már nem lakhat nálunk.
Menekülés a szabadságharcból
A török-magyar barátság csak itthon cseng idegenül, Törökországban ugyanolyan legendásnak számít, mint nálunk a lengyel komákról szóló legendák. Kossuth Lajos és katonái nagy szerencséjére. Rákóczi után egy évszázaddal ugyanis újra menekülni kényszerült Magyarország népe és legrangosabb vezetői, és a Porta ismét tárt karokkal várta a bujdosó katonákat.
Mai szemmel nézve felmerül a kérdés, hogy vajon miért nem nyugatra indult Rákóczi, Thököly és Kossuth. Azért, kedves Tanítványaim, mert abban az időben még nem állt túl biztos lábakon a közlekedés, így a nyugaton terpeszkedő Habsburgokat igen bajos lett volna kikerülni bárhogy is. Ráadásul amellett, hogy a török nép vendégszeretetéhez nem férhet kétség, az Oszmán Birodalom még a török hódoltság után is szívesen támogatott bármilyen potenciális magyar uralkodót, már csak biztos, ami biztos alapon is.
Az 1848-49-es szabadságharc volt az első olyan alkalom, amikor magyarok tömegesen vándoroltak ki az éppen virágkorát élő, fiatal Egyesült Államokba. No, a tömeg akkor még egészen mást jelentett, ugyanis körülbelül 3000 magyar bevándorlóról rohamozta meg az újvilágot. Ezek a földművesekből lett katonákból lett menekültek eleinte Pittsburg környékén telepedtek le, innen indultak aztán tovább a még nem is igen létező Kanadába.
Kaposvar temploma a kanadai Esterhazy városban.
A kanadai Kaposvárról részletesen írtam itt.
A gőzgépek és vonatok előtti világban a hazautazás általában szóba sem jöhetett, így az amerikai magyaroknak hosszútávra kellett berendezkedniük. Így lett aztán Budapest két helyen is az Egyesült Államokban, Kanadában pedig olyan települések, mint Szekelyfold, Arva vagy Esterhazy.
Gazdasági válság a századvégen
A 19. századi nagyberuházások után a századvégre elfogyott a munka szerte Európában. Ráadásul, míg a század elején egy amerikai munkavállalás miatt a fél életét elutazgatta az ember, a gőzgépek és a vasút térhódításával valódi alternatívává vált a tengeren túli élet. Amerika ekkor még tárt karokkal várta az Európából érkezőket, akik erős gazdaságot és rengeteg üres földet találtak az Újhazában. A rohamosan terjeszkedő országnak is jól jött az új munkaerő, hiszen a rabszolgaság eltörlése és az indián őslakosok kiszorítása miatt szükség volt minden dolgos kézre.
Az amerikai polgárháborúban mintegy 800 magyar katona harcolt, a többségük elvi okokból az északiak oldalán.
A második világháború
A második világháború előtt, közben és utána is tömeges volt a kivándorlás a térségből. Amint a zsidótörvények éreztetni kezdték hatásukat, rengeteg zsidó értelmiségi hagyta el Magyarországot. A leghíresebbek közülük talán a „Marslakók” néven ismertté vált magyar tudósok csoportja (többek között Kármán Tódor, Wigner Jenő, Teller Ede és Neumann János), akik az amerikai atombomba kifejlesztésében is tevékenyen részt vettek. Ebben az időben a szebb világot már egyértelműen az Egyesült Államokban, illetve kisebb számban Palesztinában keresték a modern bujdosók.
A magyar tudósok brutálisan okosak voltak és viccesen beszéltek – csak a Marsról jöhettek.
56
Senki nem gondolta előre, de a huszadik században még egyszer szükség lett egykori ellenségeink barátaink tömeges jóindulatára. Az elvesztett forradalmat követően ugyanis az így sem túl nagy országunk lakosságának majdnem 2%-a választotta a menekülést, mint a túlélés egyik formáját. A Bécsbe érkező honfitársaink meglepő jóindulatot és rekord gyors ügyintézést tapasztalhattak, ami az emberbaráti szeretet mellett kemény politikai okokra is visszavezethető.
Az 56-os menekültek nagy része Amerikában, Kanadában és Nagy Britanniában telepedett le, ahol éppen volt munka bőven. Ráadásul a közvélemény mély szimpátiát érzett a gonosz kommunista elnyomók ellen lázadó szabadságharcosok iránt, így aztán a beilleszkedés sem ment túl nehezen.
1956-ban az év embere a magyar szabadságharcos.
Összességében elmondható kedves Tanítványaim, hogy a menekültek befogadása sajnos minden korban elsősorban politikai-gazdasági kérdés volt, és szomorú, de bizony ritkán vezérelte a befogadó országokat pusztán az emberbaráti szeretet. Akinek van, szívesen ad, aki szűkölködik, annál nehéz dolga lesz a menekülteknek is.
Ha tetszett az írás, még több történelmet találsz a Facebook oldalunkon.
ELŐZŐ OLVASNIVALÓ
Forrás:
http://kki.gov.hu/download/c/1b/b0000/Kulugyi_Szemle_2010_04_Egy_humanit%C3%A1rius_csoda_an_.pdf
http://epa.oszk.hu/01200/01268/00031/pdf/EPA01268_betekinto_2014_3_06.pdf
Képek:
Time Magazine
Nem. Az a helyzet, hogy a mi kis szegény országunk a legszerencsétlenebb, és ide aztán nagyon nem kellenek a jöttment söpredék népek.